Ahogy arról már az első blogbejegyzésemben is írtam, az első meccsem 2013-ban egy Videoton-Ferencváros mérkőzés volt.
A hétvégén szintén egy ilyen rangadóra kerül sor, csak most 6 évvel később. Azon csapattagok közül akik a 2013-as meccsen részt vettek, 4 olyan játékos van akik még azóta is a klubot erősítik.
A mérkőzés előtti órákban a nagy érdeklődésre való tekintettel, különböző programokkal várják a szurkolókat a szervezők. A meccs hangulatáról az RBD (egy székesfehérvári ultracsoport, amely a Videoton meccsein van jelen) gondoskodik, akik látványos élőképpel is készülnek.
Elképzeléseim szerint az alábbi játékosokkal lép pályára a csapat: Kovácsik-Stopira,Juhász,Musliu,Nego-Kovács,Milanov,Elek,Petrjak-Futács,Hodzic. Sajnos sok meghatározó játékos sérült, akik nagyban hozzájárulnának a győzelemhez. A Ferencváros két nehéz meccs után érkezik Székesfehérvárra, egy Újpest és egy nemzetközi győzelem után, ahol megtörik a lendület és vereséget szenvednek. Számomra az elfogadható eredmény csak a győzelem lehet. Bízom a teltházas meccsben és a hazai győzelemben.
A Videoton FC Székesfehérvár első számú labdarúgóklubja, amely a magyar élvonalban szerepel. A klubot 1941-ben alapították. A csapat színei a piros és a sötétkék. Hazai mérkőzéseit a MOL Aréna Sóstóban játssza.
Háromszoros magyar bajnok, kétszeres kupa- és kétszeres szuperkupa-győztes. Az UEFA-kupa 1984-1985-ös kiírásának ezüstérmese, ahol a spanyol Real Madrid ellen játszott döntőt. Hazai pályán 3–0-ra vesztett, a visszavágón pedig 1–0-ra nyert Madridban.
Napjainkig az alábbi névváltoztatásokra került sor:
1941: Vadásztölténygyári SK
1942–1944: Székesfehérvári MOVE Vadásztölténygyár Sport és Kultur Egyesület
Szüleim által kiskorom óta érdekelnek és szeretem a labdarúgással kapcsolatos dolgokat. Igazi nagy múltú, fociszerető családból származom, gyerekkoromban rendszeresen látogattam fater meccseit, aki egy helyi csapatban rúgta a gólokat. Anya is fociszerető, így apával együtt töltötték és töltik a stadionokban a hétvégéiket, ahova egyszer úgy döntöttek, hogy engem is elvisznek.
Az első élőben nézett meccsemre 2013-ban került sor, ami egy Videoton-Ferencváros rangadó volt. A végeredmény számomra akkor még nem volt érdekes, mert leginkább a hangulatra és a szurkolók összetartására figyeltem fel. Több új kapcsolatot kialakítottam már az évek alatt, akikkel megtaláltam a közös hangot. Azóta rendszeresen látogatok ki a csapat mérkőzéseire, legyen az a hazai stadionban, vagy akár az ország másik részén. A "túrák" családias és baráti kirándulásokkal párosulnak, ami szintén összekovácsolja a szurkolókat. Ide tartoznak a szurkolók által szervezett buszos és vonatos utazások, valamint a hosszú séták rendőri kísérettel.
Az elkövetkezendő blogbejegyzéseimben a Videoton FC történetét foglalom össze.